Mindig is szerettem rajzolni, a férjem is elég erős művészi vénával van ellátva, úgyhogy nem lepett meg, hogy a kislányunk is elég hamar ceruzát ragadott és négyéves korára kész kis alkotóművész lett. Elkezdtem járni egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy ez hogyan zajlik. Az első pár óra is nagyon tetszett, magamhoz képest is nagy változást láttam az első órán készített rajzaimhoz képest.

Egyik alkalommal úgy adódott, hogy magammal kellett vinnem a kislányomat, Borkát, mert a férjemnek továbbképzésen kellett részt vennie. Így hát elővettem a babakocsit, mert mindig gyalog járok a tanfolyamra, viszont Borkának még egy kicsit hosszú ez a távolság ahhoz, hogy végigsétálja. Egyébként már nagyon ritkán használja csak a babakocsit, hiszen már nagylány. A kocsit még a kislányom születése előtt pár hónappal rendeltük. Rengeteget használtuk, és még mindig teljesen újszerű állapotban van, az ég világon semmi baja.

Természetesen a kocsinak már csak a sport ülését használjuk, ugyanis Borka már kinőtte a mózeskosarat és az autós hordozót. Nagyon szeretjük a kocsit, mert ennyire strapabíró, a többfunkciós mivoltából fakadóan pedig nagyon praktikus és kényelmes. Az sem utolsó szempont, hogy mennyire jól néz ki, modern és ízléses a kialakítása.

Többen is kérdezték már, hogy honnan vettük a kocsit, mert látnivaló, hogy milyen jó minőségű. Nos, a szeretett babakocsit az internetről rendeltük egy webshopból, ahol mindig sok szép, többfunkciós babakocsi van raktáron. Már a honlap maga is nagyon szimpatikus és dizájnos, ebből is sejthető, hogy a termékeik is megbízhatóak. Hatalmas előny az is, hogy egy bizonyos összeg felett a házhozszállítás ingyenes. A honlapon nagyon sokféle márka közül lehet választani babakocsikat vagy kiegészítőket. Az össze márka nagyon magas színvonalú, megbízható és minőségi. Ezek közé tartozik az Anex, a Coletto, Mutsy vagy a Kunert. Az egyszemélyes babakocsik mellett iker vagy testvér babakocsikat is be lehet szerezni.

A mi darabunk egy Dorjan Basic Comfort 3 az 1-ben babakocsi, gyönyörű patyolatfehér színben. Nem tudtam neki ellenállni annak ellenére, hogy a férjem ellenezte a fehéret a kényessége miatt. Meggyőztek azonban az ellenkezőjéről a leírásban olvasott tulajdonságok. A babakocsi ugyanis a legminőségibb anyagokból készült, az eső és a szél ellen is maximális védelmet nyújt a mózeskosáron lévő gallér. Már újszülött kortól biztonsággal lehet használni, ugyanis a mózes belseje puha, minőségi pamutból készült, ami nagyon kényelmes a babának, valamint szellőzőnyílás is van rajta.

A kényelmes tolókar állítható magasságú és bőrbarát ECO-bőrrel borított. A nagyobb méretű kerékpár felfújható, a keménységük állítható, így a kocsi könnyen kivéd minden úthibát. Nagyon hasznos dolog, hogy a kocsihoz tartozik egy nagy méretű bevásárlókosár, úgyhogy babával is lehet menni vásárolni anélkül, hogy cipekedni kéne. További tartozék még a szúnyogháló, esővédő és babatáska a pelenkáknak és bébiételeknek.

Mi maximálisan kihasználtuk minden funkcióját ennek a csodás babakocsinak, amíg Borka kicsi volt. Most, hogy már nagyobb, a sportülésnek még mindig nagy hasznát vesszük alkalomadtán. A többi alkatrész pedig vár még egy kicsit, amíg nem születik Borkának kistestvére. A rajztanfolyamon mindenki el volt ragadtatva a kislányomtól, és persze ismét érkeztek dicsérő szavak a babakocsira is. Mindenkit be is avattam, hogy honnan lehet ilyen szuper kocsit beszerezni.