Van egy nagyon jó módszerem arra, hogy megnyugtassam magam, egy kicsit ellazuljak és el tudjam engedni a világ gondjait: rajzolok. Mindig szerettem rajzolni, de egyszer egy barátnőmtől azt kaptam ajándékba szülinapomra, hogy együtt elmentünk egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra. Azóta pedig megszállottja lettem a rajzolásnak. Teljesen új perspektívába helyezte számomra ezt a művészetet. Rajzolás közben mindig zenét hallgatok. Általában az előfizetett zenei alkalmazásomról hallgatok zenét, egyben az albumokat, de egyik alkalommal egy videós portálon szemezgettem a dalok közül. Egyszer csak bejött egy reklám, ami először persze idegesített, mert mindenhol reklámok ugranak az ember szeme elé, de amíg kénytelen voltam nézni belőle pár másodpercet, azt vettem észre, hogy belefeledkeztem és végignéztem. A reklámvideó a környezettudatosságról szólt és arról, hogy mindenkinek többet kéne használnia a megújuló energiaforrásokat.

Elkezdett érdekelni a téma, félbehagytam a rajzolást és nemsoká azon kaptam magam, hogy napelemekről olvasok. Találtam egy honlapot, ahol az állami napelem pályázatokat részletezik. Van egy lakossági energiahatékonysági hitelprogram, aminek kereteiben egy kedvezményes kamatozású hitelt lehet megnyerni. A keretösszeg 105,2 milliárd forint, aminek maximum a felét kaphatják lakásszövetkezetek és társasházak, a maradékban a sikeresen pályázó magánszemélyek részesülnek. Minimum 500.000, maximum 10 millió forintot lehet nyerni 0%-os kamatozású hitel formájában, amiből telepíttethetünk napelemet, napkollektort, hőszivattyút, felújíttathatjuk a fűtésrendszert vagy cserélhetünk nyílászárókat. A pályázattal az a célja az államnak, hogy minél több épület energiafelhasználását lehessen javítani és korszerűsíteni, ezzel elősegítve az energiahatékonyságot. Vállalkozások részére is létezik egy pályázat: ezt a közép-magyarországi régióban VEKOP, máshol pedig GINOP néven lehet megkeresni.

napelem méret

A napelemek személyre szabása nélkülözhetetlen és nagyon fontos feladat, mivel csak így lehet elérni, hogy kinullázzuk a villanyszámlát és hogy a napelemek idővel visszahozzák az árukat. Ezért a kivitelező mindig végez egy személyes helyszíni felmérést, aminek során először is alaposan megvizsgálja a tetőt, hogy alkalmas-e a napelemek telepítésére. Utána pedig kikérdezi a családot a fogyasztási szokásaikról, kiszámolják, hogy mennyi az éves áramfogyasztásuk. A szükséges napelem méret ezek alapján az adatok alapján válik egyértelművé, pontosan meg lehet határozni, hogy mekkora teljesítményre lesz szükség. Semelyik szélsőség nem kifizetődő: a túlméretezett és az alulméretezett napelem rendszer sem fog tudni megfelelő szolgáltatásokat nyújtani. Hogyha tervezzük új elektromos eszközök beszerzését, mint például egy hűtő vagy légkondi vásárlását, akkor érdemes inkább előrelátóan egy kicsit nagyobb teljesítményű invertert, nagyobb méretű napelemeket beüzemelni. Ha ugyanis később derül ki, hogy az új eszközeinkhez már nem megfelelő a napelem mérete, sokkal költségesebb lesz utólag kicseréltetni.

Még olvastam egy pár érdekességet a napelempalyazatok.hu-n, olyanokat, amiket nem is gondoltam volna. Majd amikor úgy éreztem, hogy elég okos lettem egy számomra új témában, visszatértem a rajzoláshoz.