A rajzolás szeretete
Mindig is szerettem rajzolni. Már gyerek kormomban is sokat festegettem, és állandóan ceruzákat kellett venni a szüleimnek. Emlékszem szegény anyám mindig mondta, hogy nem győzi venni a ceruzákat, mert folyton elhasználom, vagy pedig elhagyom.
A ceruzák
Mindenhol rajzoltam, ahol éppen kedvem volt. Emlékszem volt egy kék mappám, amolyan rajzlap tömb, és az folyton nálam volt. Ezzel még nem is lett volna semmi gond, hiszen elég nagy volt, és nem hagytam el, nem úgy mint a ceruzáimat. Ha kiesett a fűben, mert ugye a telek melletti szántóföldnél nem is volt jobb hely a rajzoláshoz, akkor éppen ott hagytam el, de képes voltam a teremben is.
Emlékszem anyám egyik iskolai év kezdésekor fel címkézte az összes ceruzámat, ha megtalálja valaki, akkor tudja, hogy az az enyém. Igaz olyan is előfordult, hogy a tanítóm mondta, hogy nézzem meg a ceruzás kosarat, hogy nincsenek e benne a ceruzáim. Volt hogy szerencsém volt, és megtaláltam, de olyan is, hogy nem.
Az iskolai évek
Tudtam, hogy mindenképpen ezzel akarok majd foglalkozni, tervezni, vagy valami hasonlót. Azt még nem tudtam eldönteni pontosan, hogy mivel, de valamit tervezni, rajzolni szerettem volna. Tovább tanulásnál ez volt a fő szempont, amit néztünk. Végül épületgépészeti szakra jelentkeztem, aztán úgy voltam vele, majd csak lesz tovább is valahogy.
Ma már azt csinálom, amit szeretek, a munkám egyben a hobbim is. Nem is járhattam volna ennél jobban, mint ezzel a szakmával.