A kezdetektől fontos a tudatosság
Mindenki másféle tehetséggel születik, azonban azt kevesen tudják, hogy bizonyos képességeinket lehet fejleszteni a későbbiekben is. Sőt nagyon is ajánlott, még akkor is, ha tehetségesnek bizonyulunk valamiben, hogy gyakoroljunk. Erre számtalan tanfolyam és lehetőség kínálkozik már napjainkban. Ilyenek az író táborok, vagy a versmondó versenyek és ilyenek a különböző rajztanfolyamok is. Az egyik legismertebb és legkedveltebb tanfolyam a jobb agyféltekés rajztanfolyam. Pszichológiai kutatások kimutatták, hogy a jobb agyféltekénk felelős a kreatív folyamatokért, az asszociációs érzékünkért és az absztrakt gondolkodásért. Ez azt jelenti, hogy fejlesztésével kreatívabbakká válhatunk, lehetőségünk nyílhat a világnak egy másik nézőpontból való megismerésére is.
Sokáig küzdöttem azzal a problémával, hogy a húgom nagyon szeretett rajzolni már egészen kisgyerekkorától kezdve, de sajnos nem igazán volt hozzá érzéke, én viszont már évek óta festőművésznek tanultam. Mindig felnézett rám és szerette volna, ha a rajzolás, a festés is egy közös programunkká válik, ha együtt is képesek lennénk alkotni valamit. Mindig megpróbáltam támogatni ebben a vágyában, azonban egy idő után rá kellett jönnöm, hogy sajnos nem elég kifinomultak az érzékei, ahhoz, hogy alkotni tudjon. Semmiképpen nem akartam azonban se megbántani, se elvenni a kedvét a rajzolástól, hiszen nagyon fontos, hogy mindenkinek legyen egy olyan hobbija, amit ilyen töretlen lelkesedéssel akar csinálni. Eleinte próbáltam én is rajzolni tanítani, azonban sajnos nem sok sikerrel. Rájöttem, hogy mivel nálam ez ösztönös dolog, sajnos nem tudom megmutatni neki pontosan, mit miért és hogyan csinálok. Akkoriban hallottam először a jobb agyféltekés rajztanfolyamokról. Nem sokkal azután, hogy beiratkozott már észlelhetővé váltak a változások. Máshogy kezdte látni a körülötte lévő világot, minek eredményképpen egészen máshogy vette kezébe az eszközöket és máshogy tekintett az üres, alkotásra váró felületre is. Lassan, de egyre ügyesebb lett és saját sikereket ért el az alkotásaival. Szerencsére még egészen fiatal volt mikor elkezdte a gyakorlatokat. Kiderült, hogy a rejtett tehetsége csak arra várt, hogy kibontakozhasson és a töretlen szorgalmának köszönhetően, mikor elég idős lett ő is képzőművészként folytathatta tanulmányit. Azt gondolom ez egy igazán látványos és szemléletes példája annak, hogy mennyit számít a gyermekek kreatív nevelése.
A legjobb az, ha ezt a nevelési stratégiát még azelőtt magunkénak tekintjük, mielőtt gyereket vállalnánk. A gyereket születésétől érő minden hatás nagyban befolyásolhatja a későbbiekben a kialakuló személyiségét. Ezért tartom meghatározónak azt is, hogy milyen holmikkal vesszük őt körül, milyen környezetben tölti mindennapjait. Ha jobban belegondolunk egy baba leginkább az ágyában és a babakocsiban tölti eleinte az idejét. Így igazán meghatározó lehet, hogy milyen babakocsit választunk a számára. Nem csak a színek összhangjára gondolok. Hiszen azt is a gyerek személyiségének megfelelően kell kiválasztani. A legtöbb babakocsinak nincsenek élénk színei. Ez azért is meghatározó, mert a baba a kocsi színvilágába van zárva és jobb hatással lehetnek rá a semleges, nyugtató színek, mint a kék, a zöld, a barna, szürke és a fehér, mint az élénkebb színek akár a ciklámen, a piros. Ez nem azt jelenti, hogy az élénkebb színű babakocsik nem illenének egy babához sem, próbáljunk a személyiségének megfelelőt választani hozzá. Mikor a húgom született a szüleimnek rengetek teendője volt, így én is próbáltam segíteni a különböző bútorok és tartozékok kiválasztásában. Az interneten keresgélve találtam egy oldalt, ami a későbbiekben nem csak a babakocsi, de a különböző kiegészítők problémáját is megoldotta.
A szüleim egy bizonyos összeget szántak ezekre a holmikra, minthogy én idősebb voltam már, az én régi babacuccaim annyira tönkrementek, hogy mindenből újat kellett vásárolni, ami rengeteg kiadást jelentett. Az első beszerzendő kellék a babakocsi volt a listán, mint legfontosabb. Ezért is kezdtem el keresgélni a babakocsi.hu oldalán a babakocsik kínálata hihetetlen volt. Az keltette fel először az érdeklődésemet, hogy az árak meglepően kedvezőek. Rengeteg kedvezményt találtunk később a babakocsikon kívül más termékekre is. Fontosnak tartom a minőséget is, így külön öröm volt, hogy a legnagyobb és legismertebb márkák termékeit találtam meg az oldalon, de sokkal jutányosabban juthattam hozzájuk, mintha egy áruházban vásároltam volna meg őket. Anex Sport Foxy 3 az 1-ben multifunkciós babakocsit választottunk a húgom számára. Mivel a szüleim az aktív életmód hívei, fontos volt számukra, hogy a kiválasztott babakocsi is alkalmazkodjon ehhez. Ez a legújabb svájci dizájnnal ellátott babakocsi biztonsági technológiája miatt teljesen sima gördülést, illetve mindemellett még tökéletes kényelmet is nyújt a babák számára. Mindemellett nem csak egy egyszerű babakocsi, annál sokkal több, kompakt és könnyű alumínium vázának köszönhetően hihetetlenül biztonságos és könnyű. Hordozható mózeskosár tartozik hozzá, ami 100% pamut. Illetve kiegészül egy táskával, esővédő fóliával és szúnyoghálóval is. Így a nyári estéken se kell a családnak otthon maradnia. Vagy elhagyni a napi sétákat rossz idő esetén. Biztos vagyok benn, hogy nem sokára én is fel fogom keresni az oldalt, ha majd a saját babám dolgit kell megvásárolnom.