Jobb agyféltekés hegesztés argon védőgázzal
Beiratkoztam egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra. Szerettem volna magamnak egy kreatív hobbit találni, ami egy kicsit ki tud rángatni a hétköznapi életem monotonitásából. A legtöbbet a rajzolásról hallottam, így gondoltam, egy életem, egy halálom, nekiugrok és kipróbálom magamat a rajzolásban. Csináltam is egy fél évig körülbelül, majd a tanfolyam végéhez közeledve rájöttem, hogy nem rossz ez a rajzolás, de nem ez az igazi. Egy kicsit férfiasabb, a fizikumomat jobban megmozgató precíziós munkát szerettem volna végezni.
Egy családi találkozó során, elmeséltem a gondolataimat a sógoromnak, aki viccből rávágta, hogy „menj és állj neki hegeszteni”. Először csak kinevettem, de utána rájöttem, hogy nem is mond akkora butaságot. Mi lenne, ha egy kicsit jobban utána néznék, hogy mit is jelent hegeszteni, mi kell hozzá, mivel jár. Az alap felszerelés, védőruházat, hegesztőeszközök és egyéb kiegészítők mellet, utána kellet keresnem, hogy milyen gázokkal szoktak hegeszteni. Mondanom sem kell, hogy rengeteg féle hegesztés fajta létezik és persze mindegyikhez más és más gázokat használna. Én kiválasztottam az ívhegesztést. Nem vagyok a témának egy nagy szakértője, de kikutattam, hogy ehhez bizony az argon védőgáz kell valamint többek között például alumínium hegesztés esetén, volfrámelektród. Persze az elektródoknak is rengeteg fajtája létezik, alapanyagtól függően szoktak ezek is változni, így nagyon nehéz elméleti tudás nélkül rögtön a fizikai részébe belevágni. Az egyik legfontosabb tulajdonsága az argon gáznak, hogy vagy csak épp hogy, vagy egyáltalán nem lép reakcióba más elemekkel és vegyületekkel, és így a magas hőmérséklet ellenére sem lép kölcsönhatásra a különböző fémekkel.
Tetszettek nekem a jellemzői ennek a típusú hegesztésnek, ezért úgy döntöttem, hogy fogom magam és rendelek egy palack argont. Hogy honnan is rendeltem az argont?
Egy remek kis (többek között) argon palack szállító céget találtam, ahol egy telefonos egyeztetés elég volt ahhoz, hogy számomra a legkedvezőbb és legmegfelelőbb részletekkel rendelkező palackot megtaláljam. Kicsiben kezdtem, először csak egy 200 BAR töltési nyomással rendelkező, 5 literes űrtartalmú, 45 cm x 140 mm, Argon 1 m3 palackot rendeltem, hogy azért mégse pazarolja, hogy ha nem tetszene annyira az új hobbim.
De szerencsére nagyon megtetszett és azt hiszem, hogy egyre ügyesebb vagyok benne. Idővel váltottam már nagyobb kiszerelésre, de ami ebben a legjobb, hogy ez is csak egy telefonhívásomba került, csak úgy, mint amikor kifogyott a palack és utántöltés vagy cserét szerettem volna. Azonnal segítséget kapok, és már folytathatom is az időtöltésemet anélkül, hogy megterhelő lenne a folyamatos utánpótlása az argon palacknak.
Nagyon örülök, hogy van egy ilyen lehetőség, nagy terhet levett a vállamról és biztos vagyok benne, hogy bár nincs olyan, hogy jobb vagy bal agyféltekés hegesztés, de legalább akkora koncentrációt, türelmet és figyelmet vesz igénybe, mint a rajz és be kell, hogy valljam, sokkal jobban élvezem. Mert örülök, hogy tényleg fizikailag is igénybe vagyok véve és minden téren teljességérzetem van, egy egy munkám befejeztével. Arról nem is beszélve, hogy ehhez csak a kertbe vagy az udvarra kell kimennem, és már neki is láthatok.
Aki pedig hasonló dolgokra adná a fejét, vagy csak bármilyen gázpalackra hirtelen szüksége lenne, mindenképp keresse fel az oldalt, mert nem csak argon palackot, de Co2-t, pb-t és még sok mást is talál ott. Szélesebb a választék, mint néhány ruhaboltba, és itt garantáltan talál az ember a számára tökéletes darabot. Csak fogja a telefont, tárcsázzon és várja, a kapcsolást.