Régóta terveztem, hogy meglepem magamat egy jobb agyféltekés rajz-tanfolyammal. Rengeteg cikket és könyvet olvastam a témával kapcsolatban. Mindig is érdeklődéssel viseltettem a rajzolás és a festés irányában. Kikapcsolódásként rendszeresen járok kiállításokra, szívesen nézem meg feltörekvő művészek installációit.

Ahogy betöltöttem a 30. életévem, úgy gondoltam megérdemlem ezt a rajz-tanfolyamot. Az első nap nagyon kedvesen elkezdték magyarázni a rajzolás alapjait mire kell koncentrálni, milyen praktikák miatt jobb agyféltekés rajzolásnak nevezik ezt a módszert.

Mindig bíztam abban, hogy mind a két agyféltekémet használom, amikor kreatív vagyok és éppen rajzolok, akkor a jobbat és ha logikusan gondolkodom, félelmeim vannak az élettel szemben akkor a bal agyféltekémet veszem igénybe. A rajzkurzus alapeleme, hogy a racionális bal agyféltekét úgyszólván kikapcsolja, és csak a jobbat a művészit használja a tanfolyam résztvevője.

A gyakorlatok során a bal agyfélteke elcsendesedik és előtérbe tud jönni, szinte csak a jobb agyfélteke működik majd a rajzolás során. A rajziskola úgy hirdette magát, hogy mindenkit meg tud tanítani rajzolni, gondoltam magamban akkor olyannal, mint én nem lesz nehéz dolgok, mivel szeretek és fogékony vagyok a rajzolásra, új ismeretek megszerzésére.

Telt múlt az idő, a fekete fehér rajzaim egyre jobban sikerültek, örültem az én időmnek, hogy azt csinálhatok, amit szeretek, gyerek nélkül, csak a művészetre koncentrálhatok.

Ha ez ilyen egyszerű lenne, hiába a bal agyfélteke kikapcsolása, hiába a művészi én előhívása. Mégis a tegnap esti mesenézés jut eszembe, amikor a gyerekkel tűzoltó Sam -et néztük. Imádja ezt a mesét, ámulattal nézi minden egyes este. Van, hogy kéri játsszuk le neki még egy részt, teljesen beleéli magát a történetekbe, izgul Sam- ért is és a mese többi résztvevőjéért is.

Kötelezően minden tűzoltó napon ott vagyunk és beül a tűzoltóautóba, felpróbálja a sisakjukat. Teljesen oda van ezért a világágért. Nagyon kedves, szuperül megrajzolt mese, mely pont annyi ideig tart, amit egy gyerek végi tud ülni, optimálisan van kiválasztva az időintervalluma. Fürdés után mindig nagyon jól jön, leköti és megnyugtatja a gyereket.
Rengeteg Sames játéka van már, de belőle sosem elég, mindig új és új szükséges. Karácsony közeledtével Sam a tűzoltó játékok piaca is bűvöl, szerencsénkre- teszem hozzá -, így csak azon kell törnöm a fejem, hogy a rengeteg játék közül melyiket is válasszam.

Sam a tűzoltó játékok rendkívül népszerűek a 3 – 6 éves korosztályban, független attól, hogy kisfiú vagy kislány a gyermekünk, mindenki meg tudja találni benne a maga kis kedvenc karakterét. És a kezdetektől fogva gyűjteni kell minden olyan tárgyat, amin Sam látható. Van már labdánk, homokozó felszerelésünk, plüss Sam-ünk. Plüss Sammel minden éjszaka együtt alszik, azt mondja, hogy olyan jó kalandjaik vannak közösen az álmában, azért alszanak mindig együtt.

Óvodába is magával viszi, mindig félek, hogy véletlenül összekeverik a kis csoportjukba járó más gyerekek plüssével, mert szinte mindenkinek van egy Sam figurája.

Van egy remek oldal, ahonnan rendelni szoktam a Sam a tűzoltó játékokat, ezt időről időre, minden szülinap, névnap, karácsony, húsvét előtt felkeresem és rendelek tőlük. Nagyon megbízható, jó minőségű játékokat forgalmaznak, évek óta megvagyok elégedve azokkal a tárgyakkal, melyeket a futár leszállít részünkre. Szóval mindig innen hoz ajándékot a Jézuska vagy a Nyuszika.
Természetesen mindig nagy az öröm, amikor a gyűjteménybe újabb darab érkezik.

Ezen az online boltban a Sam a tűzoltó játékok végtelen sora megtalálható, minden egyes játék mellett leírás található, milyen korosztálynak ajánlják, milyen méretekkel rendelkeznek, milyen hőfokon és hogyan moshatóak, csak kézzel vagy esetleg egy kímélő programmal a mosógépben. Ez egy anyuka életében könnyebbséget jelent, hogy nem kell azon gondolkodni egy – egy összepiszkolódott figurát a kezében tartva, hogy vajon, hogyan tisztítsa ki. Ereszti majd a színét vagy éppen összemegy kicsit, ha rossz hőfokot választunk, a leírásban foglaltak alapján és a kis címkén rögtön látható, hogy mit ajánlanak és ha valaki ahhoz tartja magát, nem érik meglepetések.

Rajzolom tovább a jobb agyféltekés rajz-tanfolyamon kiválasztott fekete fehér fotómat a papírra és közben pörgetem magamban, hogy otthon milyen játékok is vannak még, és mire lenne szüksége a gyereknek, ami a fejlődését szolgálná, azon kívül, hogy játszani tudna vele. Fontosnak tartam, hogy a kézügyességét fejlesszük, abba a korba lépet amikor eldönthető, hogy mennyire lesz fogékony a rajzolás és a festés területén. Úgy döntöttem, hogy a finommotoros képességeit fejlesztve, kisebb, összetettebb figurákat fogok választani, hogy azok megfogásával, mozgatásával a kéz mozgáskoordinációja fejlődni fog, ezáltal könnyebben ragad a kezébe ceruzát, tollat.

Mivel karácsony jön, ezért valamilyen nagyobb ajándékban kell gondolkodjam. Egyszemélyes nagyobb bábui már vannak, plüss figurája is. Mivel tél jön egy újabb homokozóban használható tárgynak nincs itt a szezonja és értelme megvenni előre, ezért ilyen ajándékot újra majd húsvétra veszem meg.

Olyan ajándékra gondoltam, amely egy tematikát ölel fel. Rábukkantam a Sam a tűzoltó játékok közül egy hegyimentő szettre. Heggyel, mentőállomással és annak tetején, a komplexum középpontjában egy helikopter leszállóval, a garázsban autóbeállóval, és Sam nélkülözhetetlen felszerelésével a tűzoltó tömlővel.
Ami elnyerte a tetszésemet az az volt, hogy kis bábuk és a tartozékaik is kicsik, ezért a fogást tudja gyakorolni a gyerek. Valamint, hogy nem csak egy szimpla műanyag egységet kap, amit összerak és játszik vele, ez a hegyimentő állomás fényeket és hangot is tud kiadni. És ami a legfontosabb, hogy elem szükséges a működéséhez, ezáltal nem mindig ad ki hangot, csak akkor, amikor elem található benne. Minden szülő ismeri azt, hogy a gyerekek mennyire szeretik ezeket a hangokat hallani, és állandó jelleggel használják azt a funkcióját az egyes játékoknak, hogy zenéljenek vagy hangot adjanak ki.
Ez azért is aktuális ajándék lesz a gyerek számára, mert nem sokkal karácsony után síelni indulunk a hegyekbe, ahol ilyen hegyi mentőállomások is szép számmal találhatóak.  Mindenképpen el fogunk látogatni két síellés szünetében egy ilyen mentőállomásra, hogy saját szemével is lássak a kisfiúnk, hogy milyen is egy helikopter leszállópálya.

Mivel a nagyszülők is elkezdték tervezni az ajándékok megvásárlását, szeretnek előre gondolkodni ők is. Tanácsot kértek, hogy milye ajándékkal lepjék meg az unokájukat. Átküldtem számukra a cég honlapját, ahonnan ők is online, akármikor meg tudják rendelni a Sam-et ábrázoló vagy Sam matricával ellátott játékokat.

Azt javasoltam számukra, hogy vásároljanak Sam-es mini figurákat és egy Sam által használt helikoptert. Ezek mind mind passzolni fognak az általam rendelt hegyimentő állomáshoz, jól ki fogják egészíteni egymást a két helyről ajándékba érkező játékok.

Miután elkészítettem a jobb agyféltekés rajz-tanfolyamon a ceruzarajzomat, meg is rendeltem a kigondolt karácsonyi ajándékot.