Nem csak a rajzolásról tudtam meg sokat a jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamon – napelem rendszer
Beiratkoztam egy jobb agyféltekés rajzolás tanfolyamra. Már régi vágyam volt, de valahogy sose jutottam el odáig, hogy lépjek az ügy érdekében. Mindig is szerettem rajzolni, de sose tudtam vele olyan szinten foglalkozni, amilyen szinten szerettem volna. Mivel annyira ügyes nem vagyok, hogy hivatás-szerűen űzzem ezt a művészeti ágat, ezért megmaradt hobbinak, amit nem bánok annyira, viszont a jelenlegi munkahelyem nem teszi lehetővé, hogy annyi időt szánjak a hobbimra, amennyit szeretnék, mert nincs elég szabadidőm.
Azonban amikor megkaptam a karácsonyi bónuszom, eldöntöttem, hogy most befektetek egy ilyen tanfolyamba és valóra váltom egy régi álmom. Jelentkeztem is a leghamarabb induló kurzusra. Nagyon boldog voltam, alig vártam, hogy végre megismerkedjek ezzel a módszerrel.
Vittem régebbi rajzaimat, egyrészt, hogy megmutassam az oktatónak, másrészt hogy lássam majd a különbséget a régebbi és az akkori munkáim között. Nem csak én vittem régebbi műveket, volt egy lány, aki a házukról hozott egy csodálatos grafitceruzával készített képet.
A szünetben összebarátoztam vele, Líviának hívták. Beszélgettünk úgy általában a rajzolásról, meg aztán a saját rajzainkról is. Ő a házas képet nemrég csinálta, pont azért, hogy majd a tanfolyam után megint lerajzolja a házukat, és össze tudja hasonlítani a régi teljesítményével.
Szép volt ez a házas kép, csak volt valami fura dolog a tetőn, amit nem tudtam kitalálni, hogy mi lehet. Rá is kérdeztem Lívinél, hogy mi az a pár lapos dolog a tetőre rajzolva. Felvilágosított, hogy azok napelemek. Nemrég építkeztek, és napelemes rendszert is felszereltettek, mert sokkal gazdaságosabb és környezetkímélőbb megoldás.
Sajnos túlságosan nem tudtunk elmerülni a témában, mert véget ért a szünet, de előtte még ajánlott egy honlapot, ahol minden kérdésemre választ kapok, olyan jól össze vannak szedve az információk.
Miután hazaértem, megnéztem ez a honlapot, és tényleg rengeteg érdekes és hasznos infó van fent. Például, hogy a napelemes rendszerek nem csak a Nap fényét hasznosítják, hanem a mesterséges fényt és a szórt fényt is. Meg ez a szerkezet egyenárammá alakítja a foton energiát, az elektromos berendezések pedig váltóárammal működnek, ezért egy bizonyos napelemes inverterrel váltóárammá kell alakítani az egyenáramot. Na, szóval ilyen, és ehhez hasonló hasznos tudnivalók vannak ezen az oldalon, bátran ajánlom mindenkinek!